Odaszoktam. Motivált a társaság, a céljaik, és a számomra akkor még teljesen új sportág a Montain Bike megismerése. Decemberben vettem egz KTM montit és én is elkezdtem készülni első versenyemre, a Garda Maratonra. Május elsején sikeresen teljesítettem is a távot, igaz még csak a rövidebbet.
Megalakult a BringaBanda, amibe belépve, tovább nőtt a sport iránti szeretetem és egy, akkor még csak 10 fős csapat lelkes tagjává váltam. Velük jutottam ki először a Salzkammergut Trophyra is. Nagyon merészen beneveztem az Extrém távra. Olinak akkor már megvolt a számomra olyan felejthetetlen mottójú “The pain has a name: Salzkammergut” feliratú finisher pólója. Egy ilyet szerettem volna én is begyűjteni. Persze, akkor még nem tudtam, hogy ehhez kevés a pár hónapos sport múlt. Felkészületlenül álltam a rajthoz. Mind technikailag, mind felszerelésben, erőnlétben és fejben egyaránt. Így is megtettem 130 Km, majd feladtam. Hírtelen elkezdett esni az eső, lehűlt a hőmérséklet és az X. hegyről leérve vacogó állkapoccsal meghoztam a döntést feladom. Komolyan úgy gondoltam, hogy káros lesz az egészségemre, ha tovább folytatom, annyira kihűlt a testem. Visszagurulva a szállásra 2 órán át csak álltam a forró zuhany alatt és remegtem. Szörnyű volt.
Tanulságul itt az akkori beszámolóm:
"[Salzkammergut]
Sziasztok!
Péntek reggel indultunk meleg nyári időben rövid gatyában. Délután 4 körül értünk oda. Vas Peti vitt minket (Fish és én) + Hajdú Attilát. Feri és Orsi már 2 nappal korábban lement egy kicsit tekeregni a környéken. Csütörtökön még ott is 30 fok volt, de éjszaka óriási vihar érkezett, sok esővel. Ennek hatására péntek délutánra 17 fokra esett le a hőmérséklet és borús, esős idő nézett ki szombatra is, a trophy napjára.
Több távon lehetett nevezni, de mi csak a két hosszabban voltunk érdekeltek, Hajdú Attila és Fish a 101 km-en, Vas Peti és én a 220 km-en. Oli bringa hiányában nem nevezett. Péntek este részt vehettünk a tészta partin, ami egy tetszőlegesen megválasztott nagyságú milánói spagettiből állt.
A hosszú táv reggel 5-kor rajtolt, a rövidebb 10-kor. 3-kor keltem, reggeliztem, bringát fényesítettem, majd 4.50-re a rajthoz mentem. Vas Peti majdnem lekéste a rajtot, mert a hátsó kereke a fékpofánál megszorult, és még azzal is bíbelődnie kellett, úgyhogy végül 4.57-re ért csak oda. Pontosan 5.00-kor start. Kb 200 induló vágott neki a távnak, borús időben 15-17 fok körüli hőmérséklet mellett. Én rövid nadrág, rövid ujjú mezben Born Protect Extra védőkrémmel vastagon bekenve álltam rajthoz. Nagyon jó szolgálatot tett!
A 203 km 2 kört (7300 m szint) jelentett a pályán (azon, amin másnap a vb-t is rendezték) a 101 km pedig egy kört. Ahhoz, hogy a szinten belül menjünk minimum 12.5 km/ó-ás átlagot kellet kihozni, amiben bíztunk, hogy sikerül. Én 15 km/ó-t terveztem és bíztam benne, hogy tudom tartani. Hozzá kell tenni, hogy a fölfelék és a lefelék nagy része széles murvás dózer út, illetve aszfalt volt. De voltak nagyon nehéz és hosszú (tudjátok, amikor már a kezed is elmerevedik) sziklás, sáros erdei ösvények is (jól jöttek OliSuli tapasztalatai :-).
Mentünk 200 m-es szakadék szélén (dróthálóval volt védve), egynyomtávos sziklába vájt alagútban, vízmosás, patak és vízesés mellett is. A pálya nagyon KIRÁLY volt. Minden pontját élveztem. Gyönyörű helyeken ment és 99%-ban tekerhető volt.
A 80. km-nél elkezdett szemerkélni az eső, ami még jól is esett, mert épp az egyik legmeredekebb mászást kezdtem meg. Ezután a pálya legrosszabb része következett. Köves sáros lefelékkel és egy sípályával, ami a sárral keveredett fűtől olyanná volt mint egy jégpálya. Nyeregben maradni képtelenség volt, de még a talpon maradásért is keményen kellett küzdeni. Hál istennek a végén aszfaltos rész következett mellette lakóházakkal. A helyiek nagyon kedvesen biztatták a mezőnyt, sőt még slagot is húztak ki a házaikból, hogy segítsenek a bringákra felgyülemlett több kiló sár hatékony eltávolításában. (Itt volt egy kis dejavu érzésem!) Miután megtisztítottam a bringát aszfalton és egy mezőn át haladva már fordultunk is Bad Goisern városkába hogy befejezzük az első kört. Az órám 7 óra 20 percet és 14.1 km/ó-ás átlagot mutatott ami a várakozásomnál rosszabb, de a szükségesnél jobb volt. Biztos voltam benne, hogy a 2. kör rosszabb lesz, és reménykedtem, hogy 15-16 óra körüli idővel végig tudom csinálni.
Az eső jobban rákezdett, és a hőmérséklet is folyamatosan csökkent. A 2. kör eleje egy kemény mászással kezdődik, ahol a hideggel nem volt gondom, annál inkább a bepárásodó szemüvegemmel. Felérve a hegy tetejére 8 fok, szakadó eső és tejüveg szemüveg. Így kezdtem meg a 20 perces gurulást lefelé. Először az zavart, hogy a párától alig láttam valamit, de később ennél sokkal rosszabb jött. A vizes mez, és a hideg szél úgy lehűtötte a testem, hogy az állkapcsom és a kezem remegni kezdett. Nehezen tudtam kontrolálni a kormányzást és alig vártam, hogy leérjek a hegyről. A lejtő végén lévő frissítőpontnál megálltam, de rá kellett jönnöm, hogy az már rajtam nem fog segíteni, itt mással van a baj. Leszállva a bicikliről tovább remegtem. Gimnasztikáztam negyed órát bízva a felmelegedésben, de csak nem akart jönni. Úgy döntöttem, feladom. Nagyon sajnáltam, mert erőm még volt, nem görcsöltem, talán sikerülhetett volna....
Jövőre újra megpróbálom!
Adatok: Dist: 120 km, Asc: 3920 m, Kcal: 6770, Av.HR: 152
Tanulságok:
1. Mindig legyen nálunk szélálló kabát. Az a plusz 200g megéri.
2. Használjunk védőkrémet. (Protect Extra)
3. Páramentesítő bevonatot a szemüvegre!!!
A frissítésre nem lehet panaszunk, volt minden ami szem-szájnak ingere. PowerBar Hydro kulacsokban (akár minden ponton kérhettél egyet), PowerBar gél és szelet, sonkás szendvics, leves, mézes puszedli és még sorolhatnám... Kellően sűrűn voltak, ezért a frissítésből semmilyen problémám nem adódott. Mind a folyadék, mind pedig az energia bevitel megfelelő volt a táv teljesítéséhez.
Gratulálok: Vas Petinek, aki a mostoha körülmények ellenére is teljesítette a távot. Szép volt Peti!!!
Gratula minden magyar VB indulónak, akik kis hazánkat képviselték, és külön Annának a fantasztikus helyezésért, amit elért. (Mi lesz ebből később?!!!!)
Nem szeretem a céljaimat feladni, ezért elhatároztam, hogy visszatérek és megszerzem azt a pólót. Nem részletezem, de közben másképp alakult az életem, eltunyultam, meghíztam és a célomat is elfelejtettem már. A csúcson 96 Kg voltam, de ha jól emlékszem, még 99 is rémlik, csak nem merem már elhinni.
Teltek-múltak az évek, aztán 2008-ban ismét előkerült a KTM-em és újra felfedeztem a montizást. Már nem annyira mint versenysport, inkább mint természetjárással egybekötött biciklizés vonzott. Elkezdtem elindulni a hazai maratonokon középtávon, néha még edzettem is. Persze ezek csak inkább amolyan spontán bringázások voltak, mint tudatos edzések. Fogytam is, ha jól emlékszem 86 kiló körül stabilizálódott a súlyom. Tetszett, hogy ismét fittnek érzem magam.
Nem emlékszem mikor jutott újból eszembe a “The pain has a name” slogen, de előjött és nem bírtam elszakadni a gondolattól, hogy egyszer megfogadtam, visszatérek és megszerzem azt a pólót.
Valamikor 2008-végén megszületett az elhatározás újból nekivágok, de tanulok a hibákból és alaposan felkészülök. Nem lesz több lehetőségem rá, ennek sikerülnie kell. Most sikerülnie kell.
2009-ben komolyabb fogyókúrába kezdtem és a hazai maratonokon a szilvásváradit kivéve a hosszú távokon indultam. A súlyom további 10 kilóval csökkent, már 75 Kg körül mozgott. A szezon végére a 100 Km-es távokat, különösebb gond nélkül tudtam már teljesíteni. Most már azt is tudtam mikor lesz az az év, amikor megcsinálom. 2010. Pont, mikor 40-éves leszek. Ez lesz az ajándékom magamnak. Innen a felkészülést már ismeritek, hiszen erről szólt ez a blog.
Folytatás hamarosan: A verseny előtt
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése